Wohlmuth Ferenc 1855. július 17-én született Sopronnyéken
(Neckenmarkt/ Ausztria) négy gyermekből a harmadik gyerekként, német anyanyelvű
katolikus családban.
Tizenhárom éves koráig maradt szülőfalujában, gimnáziumi
tanulmányait Sopronban és Győrben végezte.
Szemináriumi évek
Huszonkét éves korában, 1877-ben felvételét kérte a győri egyházmegye szemináriumába, ahol a teológiai képzettséget megszerezte. Magyar és német nyelven beszélt, és ismerte a latin nyelvet is. Jelleméről, elöljáróihoz és társaihoz való viszonyáról a következő jelzőkkel írnak a szemináriumi elöljárói: ártatlan, békés, szelíd, szerény, tisztelettudó, barátságos.
Papi évek
Első kápláni helye a vegyes vallású Ruszt (ma: Rust) volt.
Egy év után Nezsiderbe (ma: Neusiedl) helyezték, ahol 1886-ig szolgált.
1886. szeptember 9-től Sopronkeresztúrra (ma: Deutschkreutz) helyezik, és 1887 szeptemberétől pedig Harkán találjuk, mint plébániai adminisztrátor.
1889–1892 között a győri szeminárium spirituálisaként dolgozott, és egyúttal, mint hittanár tanított a leányiskolában is.
1892. július 30-ai határozattal püspöke, Dr. Zalka János
(1820-1901) kinevezte az első magyar kármelita nővérek spirituálisának
Sopronbánfalvára. Több, mint két éven át volt a kármelita nővérek spirituálisa.
Jó kapcsolata a nővérekkel és az általuk alapított szombathelyi kármellel is
élete végéig megmaradt. Erről a két kolostorról végrendeletében is megemlékezett,
jelentős anyagi javakat hagyva rájuk.
1894. október 24-én kinevezték Császár plébánosává, ahol 25 éven keresztül szolgált, 1919. június 5-ig, kivégzéséig.
Császár mintegy 35 km-re, délre fekszik Győrtől, a püspöki székhelytől. A lakosság nagyobb része mind a mai napig református. ,
Ferenc atya, mint lelkipásztor
Lelkipásztorként különösen is gondja volt a szegényekre,
betegekre, árvákra. Konyháján főzetett a szegényeknek és a betegeknek, és
magához vett egy árva kislányt is, akiről még végrendeletében is rendelkezett.
A lakosság többsége protestáns, és az ő vallomásaik alapján
különösen is kitűnt ökumenikus nyitottsága, jóakaratú, békét kereső magatartása.